Helvécia

A 107 éves Helvécia települést 1892-ben a svájci származású tanár, Heinrich Eduard Weber (magyarul: Wéber Ede) alapította. A település az alapító végakarata szerint kapta a Helvécia nevet.

A félárva Wéber egy nevelőotthonban nőtt fel, Berntől nem messze, és tanári végzettséget szerzett. Pestalozzi nevelési módszerei jó hírének köszönhetően a magyar kormány felfigyelt a svájci pedagógusokra és így Wéber Edére is. Utóbbi 1870-ben Magyarországra szóló meghívást kapott, ahol hamarosan megismerkedett a magyar nyelvvel és egy újonnan alakult, balatoni árvaház igazgatójává nevezték ki. Miután Wéber még néhány évig Budapesten tanított, egészségügyi okokból állásának feladására kényszerült. Wéber egy főváros melletti kis birtokon túlnyomórészt a borászatnak szentelte magát, amelyet fokozatosan vállalkozásként is művelni kezdett.

Wéber számára az egész régiók borkultúráit elpusztító szőlőtetű invázió volt a döntő oka annak, hogy életre hívott egy olyan részvénytársaságot, melynek tőkebefektetőit Svájcban gyűjtötte össze. Ez a részvénytársaság Kecskemét városától vásárolt földet és 105 balaton-felvidéki elszegényedett szőlész családot telepített le. A szőlészek házakat, szerszámot, és pénzt kaptak az újrakezdéshez.

Helvécia homokos földjén dolgoztak, amelyet puha talaja miatt megkíméltek a károkozók.

Wéber 90 éves korában Magyarországon hunyt el. Helvécia egyik parkjában még ma is mellszobor emlékeztet az alapító atyára. Helvécia általános iskoláját és egy kecskeméti utcát szintén róla neveztek el.

A svájci alapító atya okán Helvécia svájci testvérvárosi kapcsolatot keresett. Sirnach községben először fenntartásokkal fogadták őket, saját kezdeményezésre azonban alakult egy egyesület azzal a céllal, hogy baráti kapcsolatokat ápoljanak a magyar falu lakóival. Helvéciában hasonló egyesület alakult és a két település között élénk és a települések által is támogatott csereprogramok indultak. A két település között 1998 óta áll fenn testvérvárosi kapcsolat. Azóta gyakran kerülnek megrendezésre borünnepek, falusi ünnepek, diákcsere programok, támogatási és kulturális projektek.

Svájci kapcsolat

Sirnach a svájci Thurgau kanton Münchwilen kerületében fekvő közigazgatási egység. Sirnach-ot első ízben 790-ben említik okiratban. Története szorosan összefügg a konstanz-i püspökséggel és a fischingen-i kolostorral. Wiezikon (Wiecinchon) első ízben 1244-ben került okiratban említésre, a falu eredete a 6. és 7. századra, valamint az alemánok Wiezo nemzetségére nyúlik vissza, amely itt telepedett le és így idővel tanyákat alapított és bővített.