Egy este a tudomány és a zene jegyében

hétfő, 27.11.2017 – csütörtök, 15.02.2018

© Haus Zipernowsky

2017. november 27-én a Zipernowsky Tudományok és Művészetek Háza Zipernowsky Károly halálának 75. évfordulójára emlékezik. A transzformátor egyik feltalálójának, a magyar elektrotechnikai oktatás megalapítójának nevéhez a máig működő Magyar Elektrotechnikai Egyesület és az Elektrotechnika folyóirat is kötődik.

Az évforduló alkalmából 2017. november 27-én este a tudomány és a zene találkozása fogja különlegessé tenni az emlékezést. 18.00 órakor a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Dísztermében (Budapest XI. ker. Műegyetem rkp. 3.) dr. Jeszenszky Sándor, a Magyar Elektrotechnikai Múzeum nyugalmazott igazgatója tart bevezető előadást Zipernowsky Károly munkásságáról, ezt követően Mészáros Csaba, a Zipernowsky Ház alapítója mond megnyitó beszédet.

Váradi Helga csembaló- és orgonaművész, a Zürichi Zeneművészeti Főiskola munkatársa Geyer Stefi hegedűművésznő életét feltáró kutatásaiból tart előadást és koncertet, amely egyben ősbemutató is. Zipernowsky Károly unokahúga korának ünnepelt szólistájaként számos zeneszerzőt inspirált művészetével, Bartók Béla, Hubay Jenő és mások ajánlottak számára szerzeményeket. Az előadás keretében Mézes Mátyás, a Kassai Filharmonikusok koncertmestere szólaltatja meg a műveket, zongorán kíséri Váradi Helga.

Az előadást követően „Életképek” címmel Zipernowsky Károly munkásságának bemutató kiállítása   és  Geyer Stefi  eddig soha nem publikált hagyatékából  nyíló fotókiállítás, valamint az est művészei várják az érdeklődőket  a Zipernowsky Tudományok és Művészetek Háza a Budapest, XI. ker. Bartók Béla út 33. szám alatt.

A kiállítás 2018. február 15-ig tekinthető meg.

Az est védnökei: a Zipernowsky Tudományok és Művészetek Háza, a Műegyetem Támogatói és Baráti Köre, a Comenius Alapítvány és a Zürichi Zeneművészeti Főiskola.

Location: Zipernowsky Tudományok és Művészetek Háza